Lélek Pillangó

Minden Nap más,
mint egy meleg nyári este,
a padlón elterülve,
a semmibe meredve.

Vajon mit takarhat-e szó? Talán azt, hogy valakit fizikailag fosztunk meg eredendő szabadságától? Vagy inkább a lelkünk, szívünk bilincséről lehet szó? 

Nos, akik az utóbbira gondoltak vagy inkább az utóbbi mellett tették le voksukat gondolták jól. Hiszen hányan vannak ebben a helyzetben az egész világon? Megfosztva magukat a gondtalanság édes érzésétől. Bilincsben élik le az életüket, hiszen félnek változtatni. A változtatás nem egyszerű. Félnek, sőt egyenesen rettegnek az újtól, az ismeretlentől. Nem merik beismerni, hárítanak, mást/másokat okolnak, azért mert az életük nem úgy alakul, ahogyan azt szeretnék. Tudják, jobb a biztos rossz, mintsem a bizonytalan jó. Pedig mennyi gyönyörű dologról marad le az ember, pusztán, csak azért mert fél.

Gyermekkoromban sokat utaztunk a családommal a nyári szünetekben külföldre, főként Görögországba. A tenger kristálytiszta, sós vize, a napsütéses, láblógatós, kagylógyűjtögetős élmények mindannyiunkban valamiféle belső ragyogást és boldogságérzetet keltett, amely az év további időszakaiban is nagyrészt kitartott. Volt mire várni a következő nyári szünetben. 

Iszonyatosan hosszú ideje bolyongott már a folyosón, körbe és körbe keringve, kezében papírlappal keresve a termet. Nem jött szembe senki sem, a többiek már ott voltak. Jeges rémület feszítette a szívét, hogy elkésett. Hogy ezt már nem lehet megbocsátani, hogy túlment minden határon, hogy ennek már vége. Futni kezdett – végül meglátta őket: ott állt egy kisebb csoport, sápadt, rettegő ismerős arcok, gyűrött zsebkendők, karikás szemek.

Elég egy alkalom, egy felelőtlen lépés, egy rossz döntés, és egész életedben azokat az akadályokat kell leküzdened, amit te ezzel az egy alkalommal felállítottál magadnak... vagy dönthetsz a feladás mellett, ami a könnyebbik út, hiszen nem jár több küzdelemmel, de a súlyt, a sorsod hátizsákjában így is-úgy is cipelned kell egy életen át... Ezért a sebzett szárnyad bátortalanul - mivel folyamatosan szakadnak fel be nem gyógyult sebek - újra megpróbálod megmozdítani, mert szeretnél újra repülni... Addig minden kis mozdulat (ami a hiba elkövetése óta kétségekkel, félelemmel és az emlékek miatt fájdalommal jár) a tehetséged hasznosítási lehetőségének keresése...

Minden ember legfőbb célja az, hogy megélje az igazi boldogságot, ezért születik le a Földre. Az emberek nagy része keresi-kutatja a boldogságot, de pont ezzel a görcsösséggel állnak a boldogságkeresés útjába, mert amíg valamit görcsösen akarsz, nem tapasztalhatod meg. A boldogságot képtelen vagy addig megtapasztalni, amíg görcsösen akarod azt. Hiszen a boldogság egy olyan állapot, amikor szabadnak könnyűnek érzed magad. Az emberek többsége fut a pénz után, jobb munka, jobb párkapcsolat, jobb életkörülmények után, de amíg nem ébred rá arra, hogy a boldogság benne van, és csak ő tud igazi boldogságot teremteni, addig nem lehet igazán boldog.

Sötétből érkeztem,
Eddig csak vétkeztem,
Hiába szerettem,
Több sebből véreztem,
Hittem a csodában,
Isten akaratában!

Pontosan tudta, hogy már csak 27 másodperce van hátra a haláláig. Nem így képzelte el az egészet. Arra számított, hogy rettegni fog a haláltól, de nem rettegett. Ehelyett szinte várta. A halálfélelem, nem létezik – gondolta.
Várta, hogy leperegjen az élete filmje, hiszen még mindig volt 25 másodperce, amit nem akart eltékozolni, de csak nem kezdődött el a film. Mintha nem is lett volna élete. Mintha nem lettek volna emlékei. Semmi mást nem érzett, csak a nyugalmat, békességet, és az idő múlását, ahogy peregtek a másodpercek.

„Á, a szuper párkapcsolatra nem szoktam gyúrni, mert tudom, hogy az úgyis mindig jön” – mondja a barátnőm, amikor épp „teremtünk”. Ez egy kedves szokásunk a társaságban: egy-egy korty pezsgő mellett mindenki elmondja – jelen időben és kijelentő módban – a történetét, mintha már teljesültek volna az álmai, aztán koccintunk rá, hogy így is van. Ildi ezúttal az anyagi bőség érdekében „iszik előre a medve bőrére”, és én nevetek, ahogy felhörpintem az italt. Nálam pont fordított a helyzet: a bő bevételt hozó, izgalmas munkalehetőségekről tudom, hogy sosem fogynak el (sőt, egyre több lesz belőlük), de a harmonikus párkapcsolat vizionalizálásához meg kell dolgoztatnom a fantáziámat.

Ilona ideges mozdulatokkal törölgette a fürdőszoba tükrét. Teli van fogkrémpöttyökkel. Telis-tele. Nehezen jön le. Rászáradt. Erősen dörgölni kell. Közben azon gondolkodik, hogyan lehet ez...
Csakis úgy, hogy valaki a tükörrel szemben mossa a fogát...
Nézni magam ahogy fogat mosok...? ...micsoda hülyeség...