„Á, a szuper párkapcsolatra nem szoktam gyúrni, mert tudom, hogy az úgyis mindig jön” – mondja a barátnőm, amikor épp „teremtünk”. Ez egy kedves szokásunk a társaságban: egy-egy korty pezsgő mellett mindenki elmondja – jelen időben és kijelentő módban – a történetét, mintha már teljesültek volna az álmai, aztán koccintunk rá, hogy így is van. Ildi ezúttal az anyagi bőség érdekében „iszik előre a medve bőrére”, és én nevetek, ahogy felhörpintem az italt. Nálam pont fordított a helyzet: a bő bevételt hozó, izgalmas munkalehetőségekről tudom, hogy sosem fogynak el (sőt, egyre több lesz belőlük), de a harmonikus párkapcsolat vizionalizálásához meg kell dolgoztatnom a fantáziámat.
Így van ezzel mindenki, aki boldogság-kutatónak csap fel a saját életében.
Boldogság – nem szeretem ezt a szót, mert amellett, hogy közhellyé silányult, irreális elvárásokat is ébreszt: talán nem is a nap huszonnégy óráját kitöltő euforikus öröm a cél, hanem a testi-lelki egész-ség és a harmónia, amit mindez ad. Hiszen kihívások mindig is voltak, lesznek, és minél magasabbra jutunk szellemiekben, annál éhesebben támad a haldokló, egós félelem. Mit tehetünk hát akkor, ha egy olyan életterületen szeretnénk sikereket elérni – boldog lenni – ahol eddig nem sok babér termett a számunkra?
Ha bőségben élsz, amiért magad dolgoztál meg, akkor a munkád, sőt: a vagyonod elvesztése után is tudod, hogy képes vagy újra anyagi biztonságra szert tenni. Ha többször is átélted már a kölcsönös szerelmen, vonzalmon és tiszteleten alapuló beteljesedett társszerelmet, a válásod után sem lesz kétséged, hogy az ilyesmi nem csak illúzió csupán. Ha estél már át sikeres életmódváltáson, magabiztosan kezdesz újra sportolni és minőségi ételeket enni akkor is, ha felcsúszott jó pár kiló. Egyszóval, ha van mély, belső erőből táplálkozó pozitív megélésed egy életterületen – bármelyik is legyen az – a vesztességet követő gyászmunka után a nehézségek ellenére is jó eséllyel hamar talpra állsz, hiszen a lehető legjobb üzemanyag dolgozik benned a céljaidhoz vezető úton. És van, mi fűtse.
De mi történik akkor, ha világ életedben csóró és éhes voltál, hónapról hónapra éltél, és tiszta szívből gyűlölöd a munkádat?
Mi van, ha soha nem volt még harmonikus párkapcsolatod, sok terhet hoztál a családodból, és a szerelem mindig fájdalmat és szenvedést okozott, lassan gyógyuló sebeket hagyva maga után?
Ha már csecsemőként is pufók és kerek voltál, gyerekként végig csúfoltak a plusz kilóid miatt, felnőttként pedig mindig mázsa fölött járt a mérleg?
Nos, kedves barátom, akkor fel van adva a lecke, de innen szép nyerni – és hiszem, hogy lehet is.
Hogyan? Ezen agyalok a leggyakrabban. És ebben rejlik a legtöbb munkám. Folyamatosan tanulok: hol megéléssel, hol megértéssel. Az utóbbi a könnyebb út, ezért megosztom, mit tapasztaltam eddig:
- Tudd, hogy milyen korlátozó hiedelmek hátráltatnak a pozitív fordulatban.
Ha hosszabb ideje vágysz valamire és dolgozol egy célért, de egyelőre nem értél el sikert, egészen biztosan korlátozó hiedelmek fognak vissza, csak épp nem vagy a tudatukban. Ezek a kis gonosz hátsó gondolatok övön alul támadnak. „Pénzt csak véres, verejtékes munkával kereshetsz, nem a hobbiddal.” „A nagy vagyon becstelenséggel jár” – suttogják. „Minden férfi/nő szemét.” „Ugyan már, ki szeretne engem, pont engem?” – dörgölik az orrod alá. „Én a levegőtől is hízom.” „A sportos alkat állandó önkínzással jár” – emlékeztetnek, hogy harmadik példánknál maradjunk. Ahhoz, hogy legyőzd ezeket a generációs sémákból másolt téveszméket, először szembe kell nézned velük. Ez a lépés nem hagyható ki, bármennyire is nehéz és fájdalmas gyakran.
- Pótold ezeket pozitív állításokkal, amelyek önmagad elfogadásából és szeretetéből táplálkoznak.
A rossz hír az, hogy a friss kutatások szerint (igen, én a boldogságot kint is, bent is keresem) a papírra vésett, tükör előtt elszavalt pozitív affirmációk – szép vagyok, gazdag vagyok, boldog szerelemben élek – nem működnek. Nem működnek, mert közben mélyen legbelül csúnyának, szegénynek és szerethetetlennek érezzük magunkat, ezért a boldogságmondatok a legtöbbször intenzív ellenérzéseket váltanak ki belőlünk, ami többet árt, mint használ. A szakemberek szerint hatékonyabb, ha kérdéseket teszünk fel – mi a szép bennem?, mikor érzem a bőséget? mit tesz boldoggá? – mivel így észrevétlenül is inspiráljuk magunkat az előrelépésre. Ha romboló gondolat jelentkezik válaszként, vegyük tudomásul, nevessük ki: ez gyakran elő fog fordulni, különösen az elején. Készülj fel a belső harcra, de tudj mosolyogni az ellenség szánalmas próbálkozásain, mert lesz belőlük bőven.
- Itt jön a bravúr: látni és elhinni azt, amit még sosem éltél át.
Ennek a pontnak a fontosságáról Shelly Bullard amerikai terapeuta cikkében olvastam a napokban, és azonnal elbűvölt. Igen, én épp itt akadtam el, de fordítsuk ezt meg: itt tartok most a saját feladatommal, a harmonikus társszerelemmel, aminek hiányára a bevezetésben is utaltam. Bullard azt mondja, nem akadály a teremtésben, hogy nem éltél még át valamit: az az akadály, ha sem elképzelni, sem elhinni nem tudod, hogy teljesülhet az álmod. A magyar nyelv a „képes vagyok rá” kifejezést használja: kép-es azonban csak arra lehetek, amiről képem van. Kép nélkül az egész képtelenség, és erre a képre épül a hit is.
- Most jön a tudatosság, mint fő fegyver: muszáj vagy a szeren maradni.
Abban, hogy elképzelem a teljes boldogságot a párommal és a gyönyörű gyerekeinkkel, elég jó vagyok. A gondok akkor jönnek – legalábbis akkor jöttek eddig – amikor az 1-es pont démonjai támadnak: a múltbéli negatív tapasztalatok emléke, a pozitív énkép hiányosságai… a kishitűség, az irigység, a félelem. Az embernek azért van elméje, egója, hogy ezt a szemetet termelje: nem a szabadulás a reális cél, hanem az, hogy uraljuk ezt a létezési mellékterméket, ne pedig az uraljon minket. Egy negatív spirálba nagyon könnyű belecsúszni a holtpontoknál: legutóbb például arra kértem a barátaimat, hogy állítsanak le, ha játszmázom, és észre se veszem. Például amikor a „szegény én” című játékot játszom, hogy – tudat alatt – pozitív megerősítéseket csikarjak ki másoktól. Ezzel nem csak őket húzom le, de magamat is mélyre taszítom. Ha valóban tudom az értékemet, nem lesz szükségem ezekre a visszajelzésekre, ugyanakkor másoktól természetesen jönnek majd a szeretetteljes bókok. Karrierfronton már tartok itt, tehát ismerem a siker természetrajzát, már „csak” más területen is adaptálni kell ezt a tudást.
- Tenni, tenni kell, és helyet csinálni annak, amire vágysz!
„Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni, tenni kell!” – mondja Váci Mihály, főként ballagási meghívókon. Épp ezért ezt nem érdemes túlragozni: ágyban fekve nem leszel gazdag, bezárkózva aligha tudsz ismerkedni, és napi két kiló mogyorókrém sem segít a fogyásban. Királynak, ami a királyé, istennek, ami az istené: vagyis a spiritualitás – az isteni lét – mellett az anyagra is ügyelned kell. Ez javarészt a téged hátráltató dolgok kitakarításáról szól, hogy helyet csinálj az újnak. Folyamatosan keresem azoknak az embereknek a társaságát, akik ezt már végigcsinálták: a közös tapasztalat az, hogy ez nem könnyű, és általában a komfortzónádtól is búcsút kell venned, de… megéri. Nagyon, nagyon, mert a végén egészséges, harmonikus - vagyis boldog - leszel.
Ez a cikk az írói pályázatra érkezett pályamű. Ha tetszik, ha egyetértesz vele, ha szívesen olvasnál a szerzőtől a Lélekpillangó meséje idején is minél többet, akkor oszd meg minél több helyen. Szólj hozzá, kommentáld, mert fontos a biztató, kedves szó minden alkotó embernek. A pályázatra érkezett cikkeket sorban megtalálod a blogon, ahol a szerző neve a cím mögé került!
