Hétköznap. Meleg van, nagyon meleg. Szokásos hétköznap, házimunka, altatás, pakolászok. Ólmos fáradtságot érzek, lefeküdnék pihenni, de van mit tenni. Lassan mozdulok a melegben, muszájból. Akkor meglátom. Egyszerű rongyanyag, színes ákombákom rajzzal, néhány találomra felragasztott színes üvegdísszel. Egy textilszatyor, a könyvekre akasztva. Te készítetted. Kis kezeiddel munkálkodtál szívvel-lélekkel, hogy örömet szerezz nekem ezzel a kis alkotással. Pedig tudom, más tevékenységek jobban érdekelnek, 5 évesen inkább csak rohangáltál vagy építettél volna, de akkor rám szántad az időt és a figyelmet, rám gondoltál teljes szíveddel, igyekezeteddel. Ebben a kis színes munkában minden benne van, ami fontos ebben az agyonkombinált életben!
Egy sárga napocska,a közepén én állok, mosolyogva, arany glória a fejem felett, szív alakú kő és masni díszítenek engem – a Te szemedben ilyen vagyok. Számodra ezt jelentem. Mindennek a fényes közepe, a ragyogás, a mosoly, a szeretet. Fel sem fogom. Könnyes szemmel nézem a „művet”, hirtelen eltűnik por, rendetlenség, gondok, fáradtság, meleg, lényegtelenné válik minden könyörgés, nyűgös este, szófogadatlanság. Csak állok és a hála és szeretet végtelen ereje felemel…Egy pillanat, melyben érzem mind azt a 6 évet, amit eddig Veled élhettem meg. Nagy szavak? Meglehet. De a csoda is nagy.
Milyen gondjaim is vannak? Már elfelejtettem.