Manófalvát egy halkan csordogáló patak szelte ketté, éltető forrása volt ez a manóknak. Erdejük csodaszép zöld színben pompázott, élt az erdő, minden apró fűszálában érezni lehetett az élet lüktető erejét. Aki csak ránézett az erdő fáira szemei elernyedtek és szívükbe békesség költözött. A Csend erdeje volt, a természet hangjaival.
Reggelente madárcsicsergés ébresztette a manókat, s a Nap aranyló sugarai simogatták arcukat, apró gyöngyöző aranyként kúsztak a fénysugarak a fák levelein át, s világították meg Manólakot.
A manóknak különleges képességük volt, nem szavakkal kommunikáltak egymással… minden manónak volt egy pillangója, mind egy – egy pillangóval született. S e pillangók találkozásával cseréltek egymásról tudást. Ha két manó találkozott, szabadjára engedte ki – ki a maga pillangóját, s a manók felett táncot járva érzéseket, gondolatokat cseréltek, eközben a manóknak csak figyelniük kellett egymásra. Egymás szemébe nézve figyeltek egymásra. Nem volt hangos szó, haragos kiáltás, bármi mi megzavarhatta volna a Csend erdejének nyugalmát.
A kis manók feladata az volt, hogy az évek során tudatukkal tökéletesítsék képességüket. Harmat, ki már az idősebb manókhoz tartozott tanítgatta az aprócska, új kis jövevényeket, hogy pillangójukat önmaguk által hogyan tegyék egyedivé, hogyan mutatkozzon meg pillangójukon önvalójuk. Holott még Harmat is fejlesztette saját képességeit.
A jövevények varázslatot láttak eme képességükben, de Harmat már tudta, hogy ez minden manó számára megadatik. Minden manó veleszületett képessége, hogy pillangójukkal való kapcsolatukat fejlesszék. Mert valójában az elsődleges feladat ez volt a manók számára. Mindenki fejlesszen ki egy bensőséges, szeretetteljes kapcsolatot saját pillangójával.
Feladata, hogy megismerje pillangója minden rezdülését, kiismerje őt, s szeresse, legyen vele, s aztán tovább lehet lépni, meg lehet ismerni más manók pillangóját is, de ezt mindenki csak a sajátján keresztül teheti meg.
S vannak még magasabb szintek, ahová el lehet jutni, tudnak a manók pillangójukkal gyógyítani is.
Harmat a kicsi manókat arra tanítja, hogy megismerjék saját pillangójukat, Harmat most tart ott, hogy meg tud ismerni más pillangókat, s őt arra tanítják, hogy ő is gyógyíthasson saját pillangójával.
Egy nap azonban történt valami, ami megbolygatta a manók békés létét. Égtelen robajjal csapott le az erdő közepén, villám cikázott keresztül a fák sűrűjén. Majd még egy, s a harmadiktól lángra lobbant az erdő! A tűz perzselő lángja égette a zöld leveleket, füst gomolygott mindenfelé. A manók először kétségbeestek, majd a forrásból nyert vízzel igyekeztek oltani a tüzet, de az csak nem sikerült… A lángok oly magasra csaptak, hogy a manók képtelenek voltak vele megküzdeni, menekülniük kellett csodás erdejükből. Egy barlangba húzták meg magukat, míg a tűz elaludt, miután kitombolta magát…
Harmat volt az első, ki kimerészkedett a barlangból. Borzalmas látvány fogadta… az élénk, élettel teli táj, csupasz, kietlen fák sora lett. Térdre roskadt Harmat, s fejét csóválta, szívére tette kezeit, hátha azzal erőt ad neki, szíve majd beleszakadt a látványba, mit tett e tűz, hová lett erdeje…
Néhány manó utána jött és visszasegítették a barlanghoz, hogy ne fájdítsa odakinn a szívét… Mindenki elkeseredett volt, Harmat is, fájt neki, de nem adta fel, míg a többiek arcán a reményvesztettségből fakadó semmi – ség érzését látta.
Harmat erőt gyűjtött, kihívta a barlangból társait, az összes manót, kiállt eléjük, pillangóját szabadjára engedte úgy, hogy minden manót megérintsen vele, s ezt az üzenetet adta át nekik:
„Nem szabad feladnunk! Ki kell tartanunk! Lehet, hogy tombolt a tűz, lehet, hogy most a pusztaságot látjátok. Reményeiteket, terveiteket égette el a tűz.
Nézzetek magatokba, milyen tervek voltak azok!
Mi szándék vezérelt, mikor meg akartad ismerni a másik pillangóját…
Valóban a megismerés öröme?
Mi szándék vezérelt, mikor meg akartad gyógyítani a másikat?
Valóban a tudásodat akartad odaadni? Feltételek nélkül tudtad volna odaadni?
Mi vezérelt titeket, manók a megismerés útján?
Mire szomjaztatok a tudás megszerzése közben?
Valóban csak a boldogságot kerestétek benne magatoknak és másoknak?
Vagy esetleg hatalmat akartatok a tudás által? Irányítást a kezetekbe? Felsőbbrendűséget?... Különbséget?”
Voltak manók, kik meghunyászkodva hajtották le fejüket e szavak hallatára, Harmat szavai mélyen érintették őket, igaza volt, nem jó szándék vezérelte csupán őket a megismerés útján… s ezzel bajt hoztak a többi manóra is…. Elszégyelték magukat, de kiálltak és beismerték, hibáztak. Maguk sem értik mi zajlott bennük, de ez volt az igazság…
Harmat így szólt:
„Hát változtassátok meg szándékotokat! Pillangótokkal való kapcsolatotok is ezért fejlődött lassabban, mert a ti szándékotok, nem egyezett meg pillangótok szándékaival. Nem ismertétek meg őt igazán, figyelmeteket elvonta a hatalomvágy, így nem tudtatok pillangótokra figyelni.
Boldogok csak úgy lehettek, ha harmóniába kerültök pillangótokkal. Hangolódjatok rá, s ismerjétek meg, csak azután lépjetek tovább, s akkor már pillangótok tiszta szándékai vezetik lépteiteket.”
Így szólt Harmat, majd kérte a többi manót, hogy fogjanak össze, mert együtt tudja, hogy újra visszavarázsolhatják csodás erdejüket.
S ekkor mindahány manó ott volt szabadjára engedte ki – ki a saját pillangóját, s ezernyi fénylő pillangó szárnyalt a fák, s bokrok közt aranyló csillámot szórva minden egyes élőlényre, hogy új életet leheljenek a még parázstól izzó tájba. A pillangók finom, lágy jelenléte gyógyírként hatott e tájra. A fák rügyezni kezdtek, a parázs eltűnt, s újra nyugtató zöld pázsit borította a talajt, a patak vígan csörgedezett keresztül Manófalva közepén. Újra csend és béke szigete lett ezen erdő.
A manók, kik hibáztak újra el kezdték megismerni pillangójukat, megtanulták, hogy nem hanyagolhatják el a velük való kapcsolatot, hiszen a részük.
A manók legbecsesebb része a pillangója, ő a manók legfőbb vezére, minden manónak a sajátja. Egy manónak pillangója mutatja az irányt.
„Rábízhatod magad, hagyd általa vezettetni magad, s baj nem érhet. De ehhez meg kell ismerni, tanulni kell, s tartani vele a kapcsolatot minden nap. Hiszen ő veled van minden nap, csak szakíts rá időt, figyelj rá.
Ő Veled van, csak figyelj rá…”
/Harmat üzenete tanítványaihoz/
Ez a cikk az írói pályázatra érkezett pályamű. Ha tetszik, ha egyetértesz vele, ha szívesen olvasnál a szerzőtől a Lélekpillangó meséje idején is minél többet, akkor oszd meg minél több helyen. Szólj hozzá, kommentáld, mert fontos a biztató, kedves szó minden alkotó embernek. A pályázatra érkezett cikkeket sorban megtalálod a blogon, ahol a szerző neve a cím mögé került!
