Ez most egy teljesen más műfaj lesz, mint amit megszoktunk: instant, előregyártott sablonmegoldások helyett arra invitállak, hogy tegyél fel Magadnak kérdéseket. Benne vagy? Lehet, hogy furcsa lesz elsőre, annyit fogadj be belőle, amennyi Neked most kényelmes!
A válasz, a kész megoldás bezár. Ha nem működik, még el is hiszed, hogy benned van a hiba. Mi van, ha Neked más jó, más működik?
Hol mondtál le Magadról? Visszavennéd az energiádat, és megélnéd azt, aki valójában vagy?
Van recept?
Létezik olyan séma, ami mindenkinek működik? Emlékszel a „Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt” című filmre? Főhősnőnk az összes baklövést elkövette, ami a nagykönyvben meg van írva, hogy attól bizony világgá megy a férfi. Mi is lett a vége? A pasinak esze ágában nem volt elmenni. Ha valaki látta ezt a ”Nagykönyvet”, ahol az örök érvényű igazságok és szabályok le vannak írva, kérem szóljon. Ha ismeri a szerzőt is, kérem, hozzon össze vele!
A nyáron voltam egy sokadik előadáson párkapcsolat témában. Érdekes dolgok hangzottak el, ám annál a pontnál igencsak eluralkodott rajtam az ellenállás, amikor az előadó azt kérte, hogy most írjuk fel, mi a működő párkapcsolat tíz feltétele. Hogy micsoda? Mindenkinek ugyanaz a recept jár? Én abban hiszek, hogy mindenkinek más működik, ám a konklúzió teljesen megnyugtatott, ami a következőképp hangzott:„lehet, hogy a felsorolt tíz dologból csak kettő stimmel, de ez választod.”
Igen, ez a lényeg:
- Te mit választasz?
- És mit választasz újra és újra?
- Hol az öröm könnyedség az életedben?
- Kiszámolsz, matekozol, következtetsz, rágódsz, vagy Magadat választod?
Biztosan nagyon jól ismered az írásokat, amelyek öt tippben megmondják, mi kell a boldogsághoz, vagy hogy mi az a három dolog, amit tegyél meg és megváltozik az életed. Felsóhajtasz, elkönyveled, hogy vannak benne igazságok, de az az érzésed, hogy semmi újat nem mond és ez különben sem ilyen egyszerű.
Lehet, hogy pontosan tudod, hogy mi kell a saját boldogságodhoz? Mi lenne, ha éber lennél erre, és megengednéd Magadnak, hogy úgy élj, ahogy Neked jó, Neked igaz? Mi van, ha ez mindennél könnyebb?
Kinek az életét éled?
Egészen kicsi gyerekkorunk óta gyűjtögetjük az elvárásokat, mintákat, aminek meg akarunk felelni. Előfordulhat, hogy összekevertük a boldogságot a tökéletességgel (a tökéletesség illúziójával). Kinek az elvárásai szerint élsz? Egyáltalán mi a tökéletes, kinek az, Neked mi az?
Akad-e valaki, akinek van olyan prekoncepciója, (előfeltételezése) hogy csak a tökéletest lehet szeretni? Hány elgondolásunk van arról, hogy akkor vagyok szerethető, ha… Micsoda energia azt lesni, kitalálni, továbbgondolni, hogy ki mit vár el tőled? Mi másra tudod ezt az energiát használni?
Koldusként állunk sorba szeretetért, elismerésért, ezért mindenre hajlandóak vagyunk, akár még saját magunkat is feláldozzuk. A prostituáltakat pedig elítéljük, pedig ők csak a testüket adják el. Hol, milyen szerződést írtál alá, arra nézve, hogy kötelező ítélkezni, állást foglalni? Mi lenne, ha felhagynál az ítélkezéssel, elsősorban Magad bírálatával? Kipróbálod milyen, ha senkinél nem teszed Magad sem kisebbé, sem nagyobbá? Mi van, ha nem kell, hogy igazad legyen?
Érdekes dolgok kerülnek felszínre egy-egy beszélgetés során. Ilyen például a felelősségvállalás kérdése: sokakban feszítő, szorító érzést vált ki. Mi lenne, ha a saját életünkért vállalnánk felelősséget, elköteleződnénk magunk mellett? Lehet, hogy ez könnyű volna? El kell ismerni, zseniálisan tudunk teremteni: van egy barátnőm, aki fél az elköteleződéstől, így olyan párkapcsolati valóságokat teremt, ahol ő a második. Neki ez jó, de természetesen rápakol egy csomó szégyenérzetet, meg, hogy ő "nem elég jó”, mert csak második...
A beragadt, ismétlődő helyzeteket meg akarjuk fejteni, drámázunk, agyalunk, pörgetünk. Tanfolyamok, meditációk, coah-ok, önfejlesztő könyvek. Mind nagyon jó lehet, de mi van, ha már mindent tudsz, ami a boldogságodhoz kell?
Ám sokszor a hiányérzet csak nő, megrekedünk, mert elhisszük, hogy nem tudunk eleget, és különben is, velünk valami baj van. Fizetünk anyagilag, lelkileg és csak még nyomorultabbul érezzük magunkat. Tesszük ezt ahelyett, hogy elhinnénk, mi teremtük, és teremthetünk mást.”Pozitív gondolkodunk”, eltakarjuk az érzéseinket, mert megtanultuk, elhittük, hogy a düh az rossz. Mi van, ha rejtett potenciál? Mi van, ha az érzés, amit félelemnek hiszel (például „félsz” a változástól) az csak egy hatalmas kíváncsiság, hogy milyen csoda vár rád?
Dobozok, korlátok, ítéletek
Mi mindent találtunk ki önmagunk korlátok közé szorítására? Kontroll mánia, örökös rohanás, evéskényszer, koplalás, cigi, ital. Melyik ismerős? Hányszor tetted Magad rosszá a „gyengeségeid” miatt? Mi van, ha csak arra van szükséged, hogy megadd Magadnak és a testednek, amire valójában vágyik? Ehelyett elhiszed, magadévá teszed a bélyeget, amit rád sütnek: akaratgyenge, anorexiás, nikotinfüggő. Ha az anorexiás „skatulyából” tíz kiló plusszal kilógsz, akkor már túlsúlyos címkét kapsz. Mi van, ha hazugság az egész? Kinek fontosak ezek a dobozok? Sissyre például biztosan senki nem mondta életében, hogy anorexiás, nem is volt akkor még ilyen diagnózis. A kifinomult érzékeléssel bíró embereket nagy tisztelet és csodálat övezte évszázadokig, majd üldözni kezdték a boszorkányokat. Ma pszichiátriai betegként tartják számon, aki nagyon „más”. Meg nem égetik, csak elzárják a társadalom szeme elől, és gyógyítás címén növénnyé szedálják. Ki „beteg” az egyén vagy a társadalom? Sokszor eszembe jut a mondás, hogy az őrültet és a zsenit csak egy hajszál választja el.
Kit tesznek őrültté? Akinek veszélyes lehet a zsenialitása?
Mi lenne, ha nem ítélkeznénk? Milyen lenne egy olyan világ, ahol nincs azonosulás, és elkülönülés. Akik elkülönülnek Tőled, azok számára vagy különböző. (Jelentem, itt történt egy freudi elírás: szamár) Rettegünk attól, hogy különbözzünk. Attól félünk, hogy szamárpadba ültetnek, kinevetnek, pellengérre állítanak. Előre kiszámoltuk, mi lesz a következménye, ha "másképp" csináljuk, így inkább bele sem kezdünk.
Mennyi időt és energiát fordítunk arra, hogy másokat bíráljunk? Tulajdonképpen kit is bántunk ezzel? Megkérdeznéd Magadtól, kinek az elvárásai, mintái szerint éled az életed? Mi lenne, ha hallgatnál saját bölcsességedre, és a "jó" érzések irányába mennél.
Biztos számtalanszor volt már ilyen, hogy valamiről érezted, hogy ez szuper (lenne). Aztán elkezdted okosan megmagyarázni, hogy ezt Neked miért nem szabad, miért nem vagy képes rá. Mi lenne, ha engednéd magadnak, hogy ÉLJ. Éld az életet a maga teljességében, amibe minden belefér: ha nem állsz ellen annak, amiről eldöntötted, beskatulyáztad, hogy rossz és csúf, leengeded a falaidat, sebezhetővé válsz. Milyen érzés ezt hallani, hogy sebezhető?
Mi van, ha csak annyi, hogy megengeded, bármilyen formában jöhessen, amit kérsz. Akkor is, ha ez teljesen más, mint amit eldöntöttél? Sokkal jobb, mint amit kitaláltál.
Hol döntöttük el, hogy a boldogság feltételektől függ? Mi tartja fenn a küzdelmet, hol találtuk, ki, hogy a lelki fejlődés hosszadalmas és nehéz, göröngyös?
Letérnél a sárga útról, és megnézed mi van a dobozaidon túl?
Sikerült kisütni a logikus elméd a kérdésözönnel? Akkor már csak néhány maradt. Kipróbáljuk, milyen egyre mélyebben lélegezni, és érezni, hogy egyre több levegőhöz jutunk minden értelemben? Nagy levegő, nagy sóhaj, kifúj… Könnyebb? Még egyszer! És most?
Én szabadon szeretnék szárnyalni. Jössz velem?
Ez a cikk az írói pályázatra érkezett pályamű. Ha tetszik, ha egyetértesz vele, ha szívesen olvasnál a szerzőtől a Lélekpillangó meséje idején is minél többet, akkor oszd meg minél több helyen. Szólj hozzá, kommentáld, mert fontos a biztató, kedves szó minden alkotó embernek. A pályázatra érkezett cikkeket sorban megtalálod a blogon, ahol a szerző neve a cím mögé került!
