Amikor én picike voltam, kis családunk egy időben külön volt. Édesanyám az orosz határ mellett, édesapám Kolozsváron, mi pedig Brassóban Nagyikáéknál. 3 év a földi mennyországban, ahol boldog gyerekek voltunk. Gyermekkorom egyik legszebb időszaka volt. A sok játék és mese mellett leckét kaptam jóságból, hitből, illemből...
Minden este, amikor a zongorán megvetette mamikám az ágyat, odakucorodott mellénk és felolvasott a Pillangó című könyvből, a magyar irodalom legkedvesebb gyermek verseinek gyűjteményéből. Sárga lapjai még most is ontják régi illatukat, melyek felidézik a kedves szavakat. A szavakat, amik csak Nagymamám szájából voltak ilyen dallamosak és kedvesek. Drága Nagyikám, ma is itt cseng hangod a fülemben...
A hang, melynek húrjain minden nap lepkék szálltak. Repültek, ragyogtak és megpihentek apró kezeinkben. Testvérkémmel csüngtünk a szavakon, lestük mikor jön egy újabb pillangó s gurít elénk újabb gyöngyszemet. Gyöngyszemeket, amelyeket kis szívünkben gyűjtöttünk össze és mai napig nagyon vigyáztunk rájuk. Minden gyöngyszem egy-egy útmutató, iránytű, térképfoszlány az élethez, melyet nem könnyű végigjárni, de érdemes. Mi olyan útravalót kaptunk, ami megfizethetetlen. Alapot a jósághoz, a türelemhez, az emberséghez.
És bár a hang már nem szól, a pillangók most is itt szállnak körülöttem. Jönnek, ha bizonytalan vagyok, ha örülök vagy sírok. Mindig megjelennek, üzenetet hoznak és megmutatják, melyik gyöngyszemet vegyem elő kis ládikámból a továbblépéshez. Erőt adnak a kitartáshoz, türelmet a nehéz pillanatokhoz, szeretetet mások iránt… Szállnak, ragyognak és boldogságot hoznak.
Mindenkinek vannak lepkéi és gyöngyei, csak mások. Más a színük, a nagyságuk, más-más hangon szólnak hozzánk. Nem vagyunk egyformák, ahogyan ők sem azok.
Egyediek, mint minden a világunkban, mint minden ember, minden teremtmény, nincs két egyforma. De pont ettől szép, ettől érdekes és különleges ez az egész. Ám csak akkor lelhetjük örömünket ebben a csodában, ha nyitott szívvel járunk. Akkor láthatjuk őket, ha hiszünk a boldogság és a hit erejében. Ha tudjuk értékelni ezeket a parányi gyöngyöket, amelyekkel megajándékoznak minket. Ha nem hagyjuk elgurulni őket. Ha tudjuk becsülni a lélek energiáit, az élet nagyságát, a hit erejét.
De vigyázat! Ezek a kis lepkék nagyon törékenyek, óvni kell őket. Ha a düh, gonoszság, métely forró gyertyája közelébe mennek, bizony megégnek, és nem tudnak többé segíteni. Ha elázik könnyünkben a szárnyuk, egy darabig nem tudnak repülni. Mi rossz gyöngyöt veszünk elő, és ha leesik, eltörik, elgurul, elveszíthetjük az értékes kincset. És nem minden kincs pótolható.
Csodás dolog, hogy bár a legtöbb gyöngyöt gyermekként gyűjtjük, időnként, ha jól figyelünk és megengedjük a lepkéknek, újabb gyöngyszemekkel gazdagítanak felnőttként is. Újabb tudást, erényt, boldogságcseppeket, az élet édes nektárjából. De míg kisgyermekként valaki más vigyázott, hogy jó lepkékre figyeljünk, felnőttként magunknak kell észrevenni a jók között megbújó kártékony lepkéket. Ők nem gyöngyöket hoznak ám, hanem hamis álmokat, rossz gondolatokat. Ezeket nem szabad beengednünk. Megronthatják a már begyűjtött kincseinket is, ha hagyjuk. Az a jó, hogy könnyű őket észrevenni, mert a nyitott szívű ember előtt nem tudnak álcát ölteni és kevesen vannak.
És végül az a legszebb ebben az egészben, hogy ha gondosan vigyázunk gyöngyeinkre, átragyognak testünkön és az emberek látni fogják csillogásukat. Hagynunk kell, hogy lássák mások is a bennünk ragyogó fényt, nem szabad önzőnek lennünk és így a sötétben világíthatunk azoknak is, akik még nem nyitották ki a szívüket és nem tudtak még hasonló kincseket gyűjteni. És tudjátok, ezeket a gyöngyöket csak kölcsön kaptuk. Ha egy pillangó azt súgja, megajándékozhatunk vele másokat. Hiszen a boldogság, az öröm sokkal jobb, ha osztozunk rajta. Az erények, a tudás pedig még értékesebb lesz, ha tovább is tudjuk adni őket. Hiszen a világ nagyszerűsége abban rejlik, hogy nem vagyunk egyedül…
Hálás vagyok a gyöngyökért, melyek megfelelő pillanatban tükörként mutatnak rá hibáimra és erényeimre. Hálás vagyok a pillangókért, akiket küldenek hozzám most is odafentről. A csodás pillanatokért, mikor elkezdtem hallani a lepkék üzenetét. Hálát adok a hangért, aki megtanított hallani és látni, dolgos kezéért, amellyel megsimogatta lelkemet is. És csak remélni merem, hogy mindenkinek van egy dallam az életében, mely ragyogást hoz a szürke, olykor nehéz hétköznapokba.
Vigyázzatok a gyöngyökre és a lepkékre. Nélkülük sötét lenne ez a világ.
Merjetek álmodni, ragyogni, mert az élet rövid!
Ez a cikk az írói pályázatra érkezett pályamű. Ha tetszik, ha egyetértesz vele, ha szívesen olvasnál a szerzőtől a Lélekpillangó meséje idején is minél többet, akkor oszd meg minél több helyen. Szólj hozzá, kommentáld, mert fontos a biztató, kedves szó minden alkotó embernek. A pályázatra érkezett cikkeket sorban megtalálod a blogon, ahol a szerző neve a cím mögé került!
