Akkortájt érezhettem, hogy Nő vagyok, büszke, erős, és mégis finoman légies. Éltem! Ma már szívem hasadt, fejem tompán a földre mered, testem minden porcikája fájdalomtól megtörve tért vissza abba az árnyba amiből egyszer előbújt. Bátran vettem az életet, kérleltem, vágytam, akartam, csak Élni akartam!!!
Az akartam lenni akit itt belül neveltem, tápláltam és azt akartam, hogy mindenki lássa milyen bátran suhan végig úgy, hogy fel sem fogja az ártó nézések hadát vagy az irigység egyre mélyebbre hatoló fogait.
Én egyedül akartam lenni minden amit valaha is álmodtam. Pompás társalgó, édes szerető, kulturált asszony.
S mi lettem? Egy világból kitaszított, megvetett Szajha. Csak egy meggyötört élettelen testbe zárt bolyongó lélek aki már csak arra vár, hogy aszott teste végre szilánkokra hulljon és szabadjára engedje így is sokat szenvedett lelkét.
Nincs nyugalmam, megpihenni épp aznap esti társam kényelmetlen ágyában tudnék, de nem hagy a gondolat. Itt csírázik az agyamban minden kételyem, gyűlöletem, megvetésem. Leprásnak is könnyebb az élete mint egy skarlát betűvel bélyegzett Nőé. Igen, mert Nő vagyok! Legyek arisztokrata, szegény, csodás, rút, nemesen erkölcsös vagy züllött, egy elrontott példa vagy egy bálvány, Én akkor is az maradok ki nélkül nem lenne Élet.
Nincs már számomra menekvés és csak vágyom a Hűs Halál Csókját, ahol megtérhetek és újra kereshessem azt ki Én vagyok vagy leszek.
Ez a cikk az írói pályázatra érkezett pályamű. Ha tetszik, ha egyetértesz vele, ha szívesen olvasnál a szerzőtől a Lélekpillangó meséje idején is minél többet, akkor oszd meg minél több helyen. Szólj hozzá, kommentáld, mert fontos a biztató, kedves szó minden alkotó embernek. A pályázatra érkezett cikkeket sorban megtalálod a blogon, ahol a szerző neve a cím mögé került!
