Tudtad, hogy ez a gardrób – akár férfié, akár nőé – tele van milliónyi ruhával? Bizony, válogatott darabok, exkluzív ruhaköltemények, a hétköznapok variálható darabjai, szakadt régi kacatok, s gyerekkorod kedvenc kinőttjei is ott sorakoznak. Az is, amelyikről azt hitted, hogy már rég kidobtad.
Ahogy kutakodsz a feltárult ajtók mögötti kis térben, talán elsőként a különlegességek akadnak a kezedbe. Azok a művészi, precíz vonalú rádvalók, amelyek életed fontos eseményeire kísértek el, amikor hibátlannak akartál látszani a világ kifutóján: esküvő, állásinterjú, iskolai események, nagy családi vendégségek… Sok ilyen volt, tudom. Amikor talán arra is rávetted magad, hogy felvégy egy kényelmetlen ruhadarabot, csakhogy tetsz a „sosemvolt” kritikusoknak. De tán az a típus vagy, aki képes remekbe szabva a kifutóra lépni úgy, hogy közben ne feszüljön a varrás, ne bántson az anyag, s a végén ne reccsenjen el a ruha a legérzékenyebb pontján.
Sőt… valaki azt is tudja, hogy ő mindig remekbe van szabva.
Akár pucéran is.
A nagy ruhakupacban kezedbe akad a hétköznapok viselete, s annak ezernyi társa. Sóhajtva rendezgeted őket. Ezekben már szabad és tudsz is sóhajtani - valahányszor buszra futsz, kikacagod magad a barátaiddal és életed párjával, házimunka vagy edzés után fújtatva törlöd a homlokod, vagy csak meditálsz a napfényben. Igen, ez alól kilátszik az is, amit a precíz ruhák lenézően elrejtenek. Ez lehet nevetés, bosszús szitok, szerelmes sóhajtás, unott hümmögés… bármi. Az egyszerű, de annál inkább rád szabott ruhákban ezt mind megteheti az ember. Talán most belegondolsz, bólogatsz, vagy csak konstatálod: ezek is igazán fontos események viseletei. A mindennapok könnyed, tetszés szerint összerakott szabászati művei éppúgy, mint az egyszeri alkalmakra szólók.
De vajon hány szakadt szét, mire megtaláltad a megfelelőket?
A feltárás közben hirtelen lelohadhat a mosolyod, mert a kezed megakad egy tépázott zsákon. Kinyitod, a mélyébe nézel… s szép sorban előveszed a szakadt ruháidat. Ezek olyan kacatok, amelyeket már sosem hordanál, amelyek sok keserűséget okoztak. Némelyik pont akkor pattant szét rajtad, amikor a sosemvolt kritikusok előtt álltál, te pedig megalázva érezted magad. Egyik-másik elrejtett belőled valami egészen különlegest, hogy ne lógj ki a sorból – s pont ettől fájt annyira e ruha viselése. Van, amelyiket elloptad, hiába tudtad, hogy nem lesz jó rád… Lelkiismereted mégsem engedte kidobni őket az enyészetnek. Lehet, hogy most feltör némi sötétség, ahogy a kezedben vannak. Pedig azt hitted, megszabadultál tőlük, erre mégis itt vannak, emlékeztetnek…
Mert ez a dolguk. Mert emlékeztetnek arra, mi minden próbáltál fel, mire meglett az, amire igazán vágytál. Hány ruhadarab, hány kínálat, hányféle komoly ár… De csak meglett. Sikerült. Ott hevernek melletted a ma ruhái, azok, amelyekben már jól érzed magad, akármikor is húzd fel őket. De ha nincsenek a kacatok, még mindig a rád valókat keresnéd. Ezért nem váltál meg tőlük soha.
Akár visszatér a mosolyod, akár nem, a régi szakadtakat öleld magadhoz, egyenként. Hálával tartozol nekik, hogy segítettek a megtalálásban. Amint megadtad mindnek a hálát, nézd át őket alaposan. Lehet, egyik-másik nincs is olyan rossz állapotban a megviseltségtől… Ha így van, varrd át kicsit, tisztítsd meg, s ha szeretnéd újult állapotában hordani, tedd meg. Ha békével veszed fel, máris kedvesen hozzád simul. De talán találsz olyat, amin már nem tudsz alakítani. Úgy hát szedd ki belőle még szép részleteit, aztán bízd magad a fantáziádra, hisz innentől már bármit varrhatsz belőlük.
Talán itt jössz rá, hogy a ma holmijait is magad szabtad és varrtad.
A fárasztó, de annál boldogabb öltögetés után, mikor már azt hinnéd, becsukhatod a gardrób ajtaját, a szemedbe ötlik a sarokból valami. Utánanyúlsz, kiveszed, hitetlenkedve figyeled… A kedvenc gyerekkori ruhácskád az. Nézz körül jobban, biztosan lesz még ott több is. Ahogy nézegeted a pöttöm holmikat, szinte el sem hiszed, hogy ezek egykor jók voltak rád. Pedig azok voltak – tökéletesen passzoltak rád, anélkül, hogy varrnod kellett volna. S mind, milyen puhák és könnyűek voltak…! Pedig emlékszel még, hogy némelyiket milyen nehezen vetted fel, de végül megszoktad, megszeretted. Akár az előbbi öltögetés alanyait is. Megszeretted őket olyannak, amilyenek.
Volt idő, amikor pőrén, minden viselettől szabadan éltél. Aztán megismerted a ruhák világát, kipróbáltad őket. Némelyik nem állt jól, vagy kényelmetlenül érezted magad benne, de csak-csak meglettek a kedvenceid. Aztán idővel elkezdted őket kinőni, te pedig megijedtél, hogy újra pőrévé válva kilógsz a kifutó többi szereplői közül… felvettél ezer és ezer ruhát, de valahogy egyik sem volt a tiéd. Aztán szép lassan a tudatalatti kezébe kapta a tűt, a cérnát, az ollót, a mérőszalagot, s megalkotta a neked való viseleteket. Talán a kifutó világához hasonlítanak a kreációid, talán teljesen idegenek attól – de veled teljességet alkotnak. S nagyon jól tudod, hogy ha a ma ruhái holnap már nem leszek jók rád, hát bármikor készíthetsz egy új kollekciót. Miért ne…? Már egyszer megtetted – újra meg tudod csinálni. Ráadásul olyanokat alkothatsz, amelyek szabaddá tesznek úgy, mintha ismét semmi sem lenne rajtad. Mint egykor.
Mindezt már te döntöd el, senki más. A sosemvolt kritikusok valóban sosem voltak.
Egyetlen kritikusod volt csupán: a tükröd. De már nincs rá szükséged. Leveszed hát a gardrób ajtajáról, s csak kirakod a fényre, hadd szórja szét a napsugarakat a világnak.
Mikor visszatérsz a gardróbhoz, észreveszed a legnagyobb, legszínesebb darabokat a vállfákon. Ezek az évek kabátjai, amelyek alatt minden más ruhát viseltél és viselsz. Ezek a tarkabarka felöltők az alatta hordott holmik egy-egy kis darabjából állnak, s mind nagyon nehezek az egy évnyi hordástól. A nagyon régiek már felismerhetetlenül fakók, a jelenlegi épp az orrod előtt készül. Talán, ahogy egyesével megérinted őket, emlékezni fogsz, melyeket dobtad le magadról a kegyetlen súlya alól szabadulva egy új darabért, melyiket akartad az újonnan érkező ellenére is magadon tartani, csak még egy kicsit… Akár hordod még néha egyiket-másikat, akár nem, egy biztos: ezek mind egyedül a tieid. Rád passzolnak, hozzád simulnak, te készíted őket.
Rólad szólnak.
Ez a cikk a pályázatra érkezett pályamű. Ha tetszik, ha egyetértesz vele, ha szívesen olvasnál a szerzőtől a Lélekpillangó meséje idején is minél többet, akkor oszd meg minél több helyen. Szólj hozzá, kommentáld, mert fontos a biztató, kedves szó minden alkotó embernek. A pályázatra érkezett cikkeket sorban megtalálod a blogon, ahol a szerző neve a cím mögé került!
