Szerző: Gáspár Katalin
Egy marketinges konferencia záróbulijáról hazafelé, vidáman beszélgettünk Szilágyi Imrével. Ő a www.thesecret.hu oldal tulajdonosa (na meg több másik webes felület is az övé), s mint ilyen, a vonzás törvényét jól ismerő, sprituálisan tudatos vállalkozó. Közgazdász, és általában véve is jó fej pasi. Már régen tanakodtunk azon, hogy jó volna kitalálni valami igazán nagy dolgot együtt. Én, mint a www.harmonet.hu alapítója, értem a "jeleket". Nem véletlen az, hogy kivel sodor egymás mellé az élet.
Arról beszélgettünk, hogy mennyi remek szakember van Magyarországon, akik igazán példamutató dolgokat vittek véghez. Milyen sokan vannak, akik hatalmas élettapasztalat és tudás birtokában könyveket írnak, előadásokat tartanak, tömegeket képesek megmozgatni. Mindezt úgy, hogy nem "ezocelebek", vagy valamely csatorna által mesterségesen generált és felturbózott "médiaszemélyiségek", hanem önnön tudásuk okán váltak azzá, akik. Őket kedveljük. Nagyon jó emberek.
Kiderült, hogy sok a közös ismerős, meg sok olyan ember is akad köztük, akiket egyikünk csak hallomásból ismer a másik meg már régóta személyesen - és fordítva ugyanúgy. Aztán valahogy azokra a nagyokra terelődött a szó, akik már nincsenek köztünk. Arról kezdtünk beszélni, hogy ki olvasta a "Vörös oroszlánt", ki kapott rá még kamaszként Hamvas írásaira, ki járt Popper előadásokra, ki ismerte személyesen Biegelbauer Palit. Addig jutottunk, hogy ezek az életművek mennyire gyönyörűek. Mennyire fontos, hogy maradandóként emlékezzünk rájuk. Éreztük, hogy ez a két dolog valahogy összefügg. Hazaértünk, a téma a levegőben maradt.
Másnap Imre átjött hozzánk. Csináltam mentás limonádét. Kiültünk a kertünkbe és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Megfogalmazódott bennünk, hogy jó lenne egy olyan életműdíj, mely ezeknek a nagyságoknak adható. Ők életük egészében azért éltek és dolgoztak, hogy az embereket ráébresszék az önismeret, a belső értékek fontosságára. Arra, hogy felelősek vagyunk önmagunkért és minden tettünkkel a magunk boldogságát kovácsoljuk. Lassan felvázolódott az életműdíj ötlete. Na meg az is, hogyan lehet ezeket a mai, nagyszerű utódokat összefogni a nagyok nyomdokán. Megszületett a koncepció, ám még nem volt neve. Azt tudtuk, hogy az emberek lelkére akarunk hatni ezzel. Több boldog embert akarunk a világban. A kertben egy pillangóra lettem figyelmes. Lélekpillangó. Ahogy a görögök is mondták psyche. Ez a szó a lelket és a pillangót is jelöli. Magyarul pedig csodálatosan alliterál, csupa lágyság, finom ív, gyengéd érintés. A név azonnal mindkettőnknek tetszett.
Elkezdtük összeírni, kikkel is szeretnénk együttműködni. 22 olyan előadót találtunk, akik azonnal felkerültek a listánkra. Fontosnak gondoltuk, hogy a lélekről legyen szó. Ezért törekedtünk rá, hogy az ezotéria határvidékeire ne kalandozzunk el, maradjunk a sokak által érthető és elfogadható, elsősorban pszichológiai témáknál. Akkor mindössze azt szerettük volna, ha ezek a nagyszerű életművek a figyelem középpontjába kerülnek és támogatást kapnak.
Ekkor még nem számítottunk rá, milyen messzire is visz minket ez a pillangó ...
