Mindegy, mennyi idős vagy, mindegy mennyit láttál már az életből, a maradék életidő az még előtted áll. Nem tudjuk, hogy mennyi időről van szó! A fiatal életkor nem garancia arra, hogy van még időd, de az idős életkor sem jelenti, hogy már nincs! Mi lenne, ha képessé tennéd magad arra, hogy életed erdejében tökéletesen eligazodj? Legyen egy olyan biztos ösvény, olyan jelzések, amelyek mindig támpontként szolgálnak? Mit kell tenni akkor, ha nem látod a fától az erdőt? (Gáspár Kati írása)
Olyan sokszor érezzük azt, hogy az előttünk álló probléma hatalmas. Azt gondoljuk, hogy nincs megoldás, pedig csak mi magunk nem ismerjük a megoldás lépéseit. Rettenetes érzés az, amikor mélyen átéljük a tehetetlenséget, amit a megoldás ismeretének hiánya jelent.
- Ebből az állapotból születnek az öngyilkosságok.
- Ebből az állapotból követünk el totális öngólokat magunk ellen.
- Ebből az állapotból lesz a depresszió – abból a beteges, makacsabb fajtából.
- Ebből az állapotból kezdünk menekülni, itt kezdünk ámokfutásba.
- Ebből az állapotból fakadhat drog, alkoholizmus, függőségek sokasága…
Egy haláleset, egy teljes pénzügyi csőd, egy váratlan baleset, egy betegség, egy szakítás – a sor végtelen, amikor megéljük életünk mélypontjait.
Pedig van három lépés, amit ha végrehajtasz egy ilyen rettenetes állapotban, akkor egészen biztos, hogy ki tudsz mászni belőle. Az elsőt most elmondom. (A maradék kettőt pedig majd június 12-én péntek este az előadásomon, kattints IDE és jelentkezz be rá!)
Az első lépés sem könnyű, bár annak látszik!
E nélkül nem lehet tovább haladni! Az első lépés nem más, mint az, hogy tudatosítsd, vedd észre, diagnosztizáld magadon, hogy akkora a baj, amekkora egy valódi összeomlást jelent. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de ez a legnehezebb! Belül az elméd ordítja, hogy „nincs megoldás” a tudatos agyad pedig hárít, terel, mondogatja, hogy „én majd megoldom” és a fenti csapdák valamelyikét, vagy akár belőlük többet is sorra jár. Halogat, terel, elodáz.
A pont, amikor halálos a pozitivizálás – de kötelező az optimizmus!
Ennek az állapotnak a „kijelöléséhez”, megértéséhez, tudatosításához nem segítenek hozzá a különböző ezoterikus eljárások, melyek máskor nagyon jók, de ilyenkor halálosak! Amikor egy ilyen helyzetben vagy, s ahelyett, hogy tudatosítanád a dolgot, elkezdesz arra koncentrálni, ami eltereli a figyelmedet a bajról, akkor te épp szálkás deszkán gatya nélkül csúszol le a pokolra! Ilyenkor ne vidd el a figyelmedet a tényektől – szembe kell nézned a helyzeteddel! Amíg ez meg nincs, a megoldás sem jöhet el. Amíg egy háznak nincsenek tervei, nem lehet nekilátni az építésnek! Ahhoz pedig egy körülhatárolt telekterület kell, ahol megássuk a felmért alapot. Nem lehet úgy házat építeni, hogy a környező bokrokra figyelsz és ábrándozol, de nincs terv és nem döntöttél még arról, mi is legyen az építőanyag és kell-e pince! A terület kijelölése, a téma körülhatárolása mindenképp az első lépés.
Szembenézni fáj!
Mivel fáj, azért sokkal, de sokkal kényelmesebb azzal foglalkozni, hogy mi az ami nem is fáj annyira. Relativizálni a gondokat, vagyis arra gondolni, hogy kik azok, akik még nálad is nagyobb slamasztikában ülnek mindig könnyebb, mint mélyen szembesülni a hibákkal. Belátni, hogy ezt bizony elcsekáltad! Ilyenkor gőzerővel, túlórában dolgozik általában a lelki kifogásgyárad is. Munkásai túlóráznak, alig győzik, míg a megoldásgyáradban a dolgozók kényszerszabadságon vannak. Cseréld át a műszakot!
Ha legalább eddig eljutottál már, ha szembe tudsz nézni a problémával, akkor már jöhet a megoldás is, ami mindössze két további lépés, amit ha végigcsinálsz, bármikor hátra tudsz majd lépni kettőt és távlatból, megoldás központúan tudod majd szemlélni a legnagyobb kríziseket is.
Gyere el 06.12-én este 18.00-ra a MagNet házba az előadásra, ha szoktál úgy érezni: Előttem az élet és nem látok tőle semmit!