Mérges vagy egy darabig – kitombolod vagy elfojtod – a lényeg, hogy egyszer abbahagyod és azt hiszed, hogy vége van. A harag ott volt a felszínen, tudtál róla, ami eddig fent volt, most a mélybe került, tudatod, szíved legmélyére. Ott vár mélyen – nem is tudsz róla – ,hogy aztán valamikor megint a felszínre tör. Minden hangulat és gondolat, tovább örökíti önmagát. Tehát, amikor együttműködsz a kellemetlen érzésekkel, akkor megöntözöd azt a magot, ami ezt a hangulatot táplálja azért, hogy újból kihajthasson, majd előbb vagy utóbb szokásoddá és elsődleges természeteddé válik, valódi önmagadat pedig a háttérbe szorítod.
Megteszed rendszeresen előveszed, mert az ismereteid ezt a jól bevált magokat táplálják. A rendszerességgel, már nem te leszel a cselekvő, pusztán leegyszerűsödsz reakcióvá, majd rendszerességével szokásoddá válik és elhiszed, hogy ez te vagy. Így a szokásod lesz az első és saját természeted a második.
A szokásaidon keresztül kezdesz élni. Ez azt jelenti, hogy lényegében a szokásaid élnek rajtad keresztül. A szokás önmagát tartja fenn, nem akar eltűnni, így saját energiája is van. Persze tőled nyeri az energiát, de mindezek ellenére, együttműködsz vele. Lassan a szokásod átveszi feletted a hatalmat és cseléddé, szolgává válsz mellette. Neked kell majd követned őt és nem ő szolgál téged. A szokás arra kényszerít, hogy megtegyél bizonyos dolgokat. Áldozat vagy! Minden egyes cselekedet vagy gondolat amit megismételsz, egyre erőteljesebbé és valóságosabbá válik.
Jól érzed magad, utána pedig rosszul, ezek a hangulatok belőled fakadnak, belőled bújnak elő. Senki nem felelős értük rajtad kívül, mert te gondozod őket. Senki nem dühít fel, senki nem tehet boldoggá sem. Saját magadból leszel boldog, saját magadtól leszel dühös is. Ha másra alapozod a hangulatod és az utóbbit nem látod meg, mindig csak reakciója leszel a saját életed. A saját életed fölötti uralom akkor jön el, amikor felismered, minden amit tapasztalsz, érzel, azt saját magaddal „csinálod”. Bármi történjen, feltétetel nélkül, teljes mértékben felelős vagy érte. Ez kezdetben nem túl kellemes érzés, mert ha másokra tudtad hárítani a felelősséget, jól érezted magad, mert nem te voltál a rossz.
Mit tehetsz, ha valaki szemtelenül viselkedik? Feszültnek, haragosnak, idegesnek kell lenned? A legtöbben így reagálnak, teljesen tudatlanul. Pedig másképp is lehet. Ne feledd a szemtelen ember, a saját elképzelései alapján szemtelen, semmi közöd hozzá. Feszülté válsz, mert úgy érzed így kell tenned, ezt kell érezned. Nem azért, mert a másik szemtelen, mert ő csak a körülményt biztosította a dühödhöz, a feszültségedhez. Lehetőséget adott arra, hogy joggal legyél dühös, de ha nincs hozzá feszültség, nem tud előjönni belőled. A mag akkor tud virág formájában kibújni a földből, amikor megfelelő körülmények közé kerül, viszont a körülmények nem csak úgy jönnek, Te magad készítesz megfelelő „időjárást” a magjaidnak.
Sokan szeretnék a másikat megváltoztatni, csinálni vele valamit, „hogy ne legyen szemtelen”. Lehetetlen küldetés, mert nem a másik szemtelensége zavar téged, hanem az az érzelmi reakció, ahogy dühös leszel. Nem is rá, nem is magadra vagy feszült, csak egyszerűen kibújt a dühös virág belőled. Ha a másikban keresed a magyarázatot, akkor már az első lépést elvétetted, mert kifelé haladsz és egyre távolodsz a magjaidtól. Túlhaladsz a saját virágodon, de a magok mélyen lent vannak a földben. Miért viselkedik szemtelenül a másik? Ahhoz neked semmi közöd, csak jogot formáltál a dühöddel a másikra és kisajátítottad. Nem a tiéd az ő szemtelensége, a tiéd a düh amit érzel és mivel meg kell magyarázni, ezért használod a másik szemtelenségét magyarázatul. A másik a saját jogán létezik, ezért hiába érted meg, nem tudsz vele semmit csinálni, mert nincs jogod hozzá.
Csak magadat, a saját érzéseidet vagy képes formálni és megérteni is. A harag tudatlan érzelmi forma, tehát nem tudod mi történik veled, amikor hatalmába kerülsz. Elbűvöl, hipnotizál, hiába vágysz a nyugalomra és a kiegyensúlyozottságra, ha egyszer nem te irányítasz. Tudatosan közeledj hozzá, mert valamikor tudatlanságba száműzted a feszültséget, így csak reakcióként képes előbújni a semmiből.
A haragot és a dühöt szinte mindenki elítéli, ezért megpróbálod elrejteni magad elöl te is. Így jön létre a tudatos és a tudatlan. A vidámságot mindenki a felszínre akarja hozni. A fénnyel azonosítja, a szomorúságot pedig a sötétséggel és a mélységgel. A vidámság megéri a figyelmet, a szomorúság pedig a láthatatlanságot. Én azt mondom, minden érzelmi forma megérdemli a világosságot és a felszínt tudatosan, mert mindegyik téged szolgál valamilyen formában.
Ha eldugod valamelyiket magad elöl, arra nincs hatásod, Ő fog veled szórakozni és nem te vele. Ha a felszínre, a világosságra hozol minden magot és megvizsgálod őket, akkor ki fogod tudni választani azokat, amikre alapozhatod a mindennapjaidat.
Sokan megkérdőjelezik ezt, de elég tudni és használni. Mert, mindenki tudja, hogy a víz 100 fokon forr, de azt nagyon kevesen tudják, milyen kémiai folyamatok zajlanak ez alatt az idő alatt. Ne a bizonyossággal és a részletekkel foglalkozz – vajon igazam van-e? – hanem vond kérdőre a kellemetlenségeid jogosságát. Ha megkérdőjelezed a reakcióid valóságtartalmát, akkor más valóságot is tudsz építeni magadnak. Akár tudatosan boldogat, szépet és jót is!
A cikk írójával, IDE Kattintva veheted fel a kapcsolatot.
Szikszai Csaba, a Lélekpillangó legkitartóbb barátja. Több mint tíz éve foglalkozik szervezet fejlesztéssel, számos cég és magánember mester coach-a. Mellette a www.tudatosan.hu című blogján osztja meg tudását.
