Elkopott egészen az a szép, barbie-rózsaszínű, mert azt sokat használta. Kitört a narancssárga mert azzal színezte a napot. Kitört a zöld is, mert azzal meg a fák lombját, a füvet és a virágok szárát szokta rajzolni. Kitört még a kék, meg a citromsárga is, amikor a csillagos eget rajzolta azzal a gyönyörű arcú holddal. Rózsika néni ki is tette a falra azt a képét. Lekopott a piros – a kedvenc színe – és szinte teljesen elhasználta azt a különleges, csillogósan fogó lila cerkát is amit Zsófikától kapott, titokban, az óvodában. Zsófika a legjobb barátnője. 

Felnyalábolta a ceruzás csuprot és először anyához vitte, aki a laptopjával az ölében a kanapén ült: 
- Anyu! Légy szíves, hegyezd ki a cerkáimat! 
- Meg kell írnom ezt a fontos levelet kicsim! Most nem érek rá! Kérd meg apukát! 

A ceruzás csuporral apához ment, aki épp a kertben munkálkodott: 
- Apu! Légy szíves, hegyezd ki a cerkáimat! 
- Végeznem kell a kerttel, hogy a méhecskék és a pillangók tehessék a dolgukat! Kérd meg szépen anyucit! 
- Tőle jövök! Légy szíves hegyezd ki őket! 
- Légy kicsit türelemmel! Nem érek rá! 

Mici bánatosan visszakullogott a ceruzás csuporral a házba. 
- Mindig ez van! – dohogott! – Ők a fontosak, én nem is számítok! Az én rajzom, az talán semmiség? A múltkor is a szemetesben találtam rá arra a szép rajzra, amin annyit fáradtam, hogy apának adhassam! 
Körbenézett a szobájában és meglátta a lepkefogót, amit nagyapától kapott. Felmarkolta gyorsan, kiszaladt vele a kertbe. Dühös mozdulatokkal csapkodott, majd egy apró, hófehér pillangót kezdett üldözni vele, de az sebesen elszállt. 

Aztán egy kék szárnyú pillangót pillantott meg, üldözőbe vette, ám az meg sem várta, hogy a közelébe érjen. Felrepült egészen magasra és átrepült a szomszédos kertbe, ahol rátelepedett egy sárga virágra. 

Utána egy színes pompás, hétszínű pillangót vett űzőbe. Ez a pillangó játszott vele. Már majdnem utolérte, amikor huss, arrább szállt. Incselkedett, tréfált, huncutul bevárta, majd mielőtt elkaphatta volna, újra és újra felrepült. Épp olyan magasra, hogy Mici a hálóval ne tudja elérni. Mintha azt mondta volna, csúfolódó hangon: 

Mici dühös lett! Legszívesebben agyoncsapta volna a szemtelen lepkét! Itt futkos a kertben már mióta és még egyetlen pillangót sem tudott elkapni. Nekitámasztotta a hálót a ribizlibokornak. Felmászott az öreg diófára, amelyiknek az alsó, erős ágán a hintája is lógott, s ahol olyan jól lehetett bújni-rejtőzni és gondolkodni. Na meg búslakodni is.

Mert ha Mici búslakodott akkor is ide ült fel. 
Búslakodott – ahogy anya szokta mondani.
Kummogott – ahogy nagyapa szokta mondani.
Szomorkodott – ahogy apa szokta mondani. 
Az orrát lógatta – ahogy nagymama szokta mondani. 
Szeretetre volt szüksége – ahogy Zsófika szokta érezni. Ő azonban soha nem szokta mondani. Csak odament és megfogta a kezét, és ránézett, azzal a két búzavirágkék szemével, és rámosolygott a cseresznyepiros szájával és játszani hívta. Zsófikával nagyon jó volt játszani. 

Felhúzta a térdeit, átölelte őket a két karjával és Zsófikára gondolt. Meg arra, hogy milyen rossz is Micinek lenni, egyedül a kertben. Egy rajzot sem tud készíteni, mert senki nem hegyezi ki a ceruzái hegyét és ő még nem tudja egyedül. Egy lepkét sem tud megfogni, mert lassú és kicsi hozzá, hogy utolérje őket. Ráadásul a pillangó szemtelen is. Apa és anya nem is érnek rá vele foglalkozni. Egészen elszontyolodott. Búbánatos lett. Magányosnak érezte magát. Icike-picikének érezte magát. Szürkének érezte magát. Szája széle legörbült, majdnem sírt, amikor ...

Hirtelen szokatlan nyugalom és béke szállt a szívére. Olyan érzés volt, mint amikor eső után kisüt a nap és a hétszínű szivárvány átöleli az egész világot! Mici felpillantott és az a csodaszép pillangó, amelyik játszott vele, ott ült a térdén. Épp szemben vele. Olyan hatalmas szemei voltak, mint Zsófikának. Szép, szabályos, kerek szárnyai közül az egyik lila volt, a másik piros, a harmadik zöld, a negyedik sárga, s két csápja pirosas-rózsaszínes árnyalatú.
- Épp, mint a ceruzáim! – gondolta Mici.
Ahogy a diófa ágai közt átszűrődött a fény, megpillantotta a pillangó hátán az aprócska aranyló csillámokat. Szívébe hirtelen beköszöntött a béke. A pillanat, a Pillangó és vele a búbánat is tovaszállt, ahogy anya hangja hívta őt: 

- Micike! Kihegyeztem minden ceruzát! Merre vagy? 
Mici beszaladt a házba. Leült és azonnal lerajzolta a szívek közepébe boldogságot hozó Lélekpillangót. Anya mosolyogva nézte, mellé ült és ő maga is rajzolt egy pillangót egyetlen vonallal. 
- Hogyan kell anya? 
- Nézd! Így Micikém – mutatta anya. 
- Kiszínezhetem? Olyanra mint az a pillangó, aki a diófán a térdemre szállt. Jókedvem lett tőle! 
- Persze, kincsem! Csodálatos lesz! 
Anya kitárta az ablakot, nézte a kertet, apát, ahogy dolgozik, a hintát, ahogy a vén diófáról lóg, és a szívébe nyugalom és béke költözött. Észre sem vette, hogy a hajára egy hét színben pompázó, kecses pillangó ült.