Dr. Darnel Christian tréner indulása óta oszlopos tagja a Lélekpillangó mozgalomnak. Most az élet legnagyobb kérdéséről ír Neked: Ki vagyok én?
Gyermekkorunktól fogva a világon az összes kérdés közül a leglenyűgözőbb az, hogy "ki vagyok én?"
Mit érzel, mit értesz azalatt, hogy "én"? Mi az, aminek a tudatában vagy, amikor a tudatában vagy önmagadnak?
Nem hinném, hogy lenne ennél alapvetőbb, ennél lényegesebb, mindent magába foglaló, titokzatosabb téma. Ugyanis aki legbelül vagy, az igazi lényed, az éned, ugyanolyan láthatatlan és érinthetetlen, mint ahogy nem láthatod a saját szemedet tükör nélkül, nem rághatod meg a fogaidat és nem érintheted meg a jobb mutatóujjad hegyét a jobb mutatóujjad hegyével.
Van egy közmegegyezés az énünket illetően, amely különösen jellemző a nyugati (európai) civilizációban élőkre. Legtöbben úgy gondolunk az énünkre, mint egy tudatközpontra vagy központi tudatra, mely egy a testünket bevonó bőrzacskóban helyezkedik el. A mindennapi beszédünkben nem azt mondjuk, hogy "egy test vagyok", hanem azt mondjuk, hogy "van egy testem". Nem mondjuk, hogy "verem a szívemet", azt mondjuk, hogy "ver a szívem". Az énünket nem tartjuk a szervezetünkkel azonosnak, hanem valaminek, ami a szervezetben van. Pedig hát tulajdonképpen hol is vagyunk a testünkben? Ha megpróbálsz megkeresni egy szobát a szobában, rá kell, hogy gyere arra, hogy egy szobában a szoba mindenütt van és egyben sehol sincs.
A legtöbb civilizált ember az énjét, az egóját a fejében helyezi el a térben. Az énünket valahol a szemünk mögött, a két fülünk közötti térbe képzeljük, mintha lenne egy kis ember a fejünkben (egy kis hanggal), aki irányítja és vezérli a testünket. Úgy tekintjük önmagunkat, az énünket, tudatunkat, egónkat, mint egy húsba zárt lelket, azaz egy inkarnációt (latinul in = - ban, - ben, carne = hús), amely a szemünkön át kitekint egy számára és tőle idegen világra. Ahogy mondjuk, "nézz szembe a tényekkel!".
Az élményünk az, hogy ami a testünkön, a bőrzacskón kívül helyezkedik el, az nem "én". Azt mondjuk, hogy "világra jöttünk", nem pedig hogy a világból. Ebből következik egy alapvető elidegenedés, bele nem tartozás és általános paranoia a külvilággal szemben. Ezért beszélünk a természet meghódításáról, leigázásáról, mintha egy ellenségről lenne szó. Teljesen értelmetlen feltételezni, hogy a világra jöttünk (valahonnan kívülről). A világból jöttünk. (Nincs máshonnan jönni.) Bár ez a jövés-menés is értelmetlen. Hiszen mindig is itt voltunk.
Képzeld el a világot egy fának. Most tedd fel a kérdést: Mi vagyok, egy virág a fán, vagy egy mókus, aki rátelepedett az ágra, mondjuk egy másik fáról? Minden tudományos megfigyelés arra utal, hogy a világból "kinövünk", mint a virág a fából. A testünket alkotó atomok már itt voltak valamilyen formában az ősrobbanás óta. Kromoszómáink magukban hordozzák őseink tapasztalatait. Az idők során felgyülemlett kódolt információk teszik lehetővé túlélésünket a jelenben.
Az emberek azt hiszik a Földről, a bolygónkról, hogy volt először valami gázos akármi, ami aztán valahogy megszilárdult és kővé vált és a végén megszállta az élet. Rászállt valahonnan kívülről, mint a madár az ágra. Különválasztjuk a Földet a teremtő intelligenciától, mintha két különálló dolog lenne.
Ahol föld (és szikla és víz és stb.) van, ott jól vigyázz! Előbb-utóbb életre kel és teli lesz emberekkel. Csupán idő kérdése. Pontosan úgy, ahogy a magból is (potenciális tölgy) fa lesz, mert erre megvan benne a lehetőség. Az anyag nem halott. Életet hordoz magában, vagy ahogy Alan Watts mondta: "Az anyag intelligens."
Bár a belső és a külső két külön dolog, mégis feltételezik egymást. Az egyik teremti a másikat. Van egy titkos megegyezés minden külső és belső között. Nevezetesen az, hogy látszatra annyira eltérjenek egymástól, amennyire csak lehet, miközben valójában azonosak egymással.
"Amikor úgy érezzük, hogy a tudomány már minden lehetséges kérdésünket megválaszolta, akkor látni fogjuk, hogy az élet kérdését még meg sem közelítettük. Már nem maradt kérdeznivalónk és pontosan éppen ez a válasz. Az élet problémájának kérdésére a válasz a probléma megszűnése." - írja Ludwig Wittgenstein a Tractatus Logico-Philosophicusban, vagy a zen mester szavaival:
"Amikor fogod tudni a választ, már nem fog érdekelni a kérdés!"
Ébredj fel, nézz körül és élvezd a friss kávé illatát!
Élni jó
Szárnyai az erdő
Fáinak csapkodnak,
Jó éjszakát,
Jó kis éjszakát kívánok,
S megérzed
A reggel illatát,
Álmaid begyűröd párnád alá.
Vár a valóság
Hétköznapi része
S egy jó forró csésze tea, kávé, kakaó,
Mert ugyebár élni
Minden szar dacára
Nagyon, nagyon jó.
Dr.Darnel Christian